Szoross
Ezen töpreng ország-világ:
ki mostan itt a fő szoross?
Választására nincs szabály,
ő mégis minket ostoroz.
Kinyitja a lezárt kaput,
kapucnijával integet:
Gyertek vacsorra jó fiúk,
én osztom itt az elveket.
Ha az éhkopp gyomorba vág,
vár itt e sajgó régió,
ezek játszanak ostobát,
s nem értik (félre), mi a jó?
S megmozdul lomha mánia,
setét sereg hajóra kél,
nem érdekes: kinek fia,
várja öltönyben multi cég.
S aki csábít, csalóka már,
lesújt nehéz szoros pecsét,
visszakúszna sok vadszamár,
ki indulna el legelébb?
Ő még küldet egy gyors mosolyt
óriásplakáton vagy blogon.
Üdvét, amit magába fojt,
elkártyázza a sok rokon.
Véknyán az öv, ha jó szoross,
megejt vitézi kelleme,
nem kétséges, hogy ki a boss,
hogy is nyerhetnél ellene.
Idő előtt
Kismányoki is jő, siet,
a lábát is sérti össze-vissza,
ne mondjátok el senkinek,
hogy ő egy jelentős borissza.
Csak hát a helyzet éppen az:
nem hívta őtet senki.
Besurran mégis, kis ravasz,
kalapját megbillenti.
Persze, ha már itt lopja az
áldott kocsmai levegőt,
miért ne lenne néki joga
berugnia idő előtt?
Nagy a baj
Hamarföldön nagy a baj,
kevés lett a szavazat,
de hisz ez így volt már tavaly,
aki nem látja, az a vak.
Megtörtént a csalás-szabás,
eldugták azt, ami kell,
hazudnak, mint a vízfolyás,
tenni kell érte sebtiben.
A kormányrudat ki fogja meg,
ha nem mi, kiket serkent a vér,
megáll itten a döbbenet,
nekünk járna a szent babér!
Szalad a sok netes vitéz,
hogy összegyűlni hirtelen,
s kicsinységük meghalni kész,
mert ez segít a jellemen.
És száguld a hír sötét lovon,
és elszántak a felkelők,
s gyülekeznek, megannyi troll,
hogy én legyek ott legelőbb.
Csakis mi vagyunk a többség,
ezt nyafogja megannyi fő,
aki elmaradt, az is jött még,
s duzzad a nem titkolt erő.
Dübörg pokol föld mélyiből,
hátráljon messze, aki rest,
ami eddig lapult, kitör,
reszkethetsz, kófic Budapest!
Viszünk magunkkal transzparens,
és sok-sok mobilka telefon,
mi mondjuk meg, hogy mi a rend,
ez lesz a döntő alkalom.
A színpadon régi s új nevek,
ki az igaz és gaz csaló,
szájukból lobban a rettenet,
nem takar semmit takaró.
Kézből a kézbe a mikrofon:
Új választást! Ez itt többség!
Tóduljon barát, lelki rokon,
várják lelkes madarak röptét.
És valóban, eljött a nap,
összegyűltek az újmódi szentek,
lábukban toppan az indulat,
mert látod, ezzel is üzentek.
Villantak a vén telefonok,
s amit súgtak, az volt lényeg –
ez a győzelem nem győzelem,
jó, ha a győztesek félnek.
Kórus harsan, a hang kilobban,
a mikrofon fárad, bereked,
majd meglátjuk, ki fetreng kínokban,
ki lesz a végén remekebb?
Nem számít, milliók figyelnek,
és még kitart a türelem,
a nagyvonalú százszor vertek,
kik tudják, milyen mély a verem…
A szemük néha összehúzva
ma még a képernyőt figyelik,
aztán az övék lesz az az utca,
ugrásra készen mindegyik…
Végül csöndeskén eloszolnak,
lábujjhegyen oson a tömeg,
kit érdekel, hogy mi lesz holnap,
milyen ruhát kik öltenek?
A lobogásból pocsolya s sár lesz,
ami még fröccsen fel, a magasba,
a telefon mindenre rávesz,
spóroljatok az új tavaszra!
(Borítókép: ataszjelenti.blog.hu)
(Megjelent az Alföld 2019/2-es számában.)
Hozzászólások